Kiabálás, dübörgés hangja szállt tegnap Szekszárdon, hiszen nem akármilyen meccs zajlott tegnap a Sportcsarnokban! Európa talán legjobb csapata ellen játszott a magyar női kosárlabda válogatot csapata, A spanyol női válogatott a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) ranglistáján a második helyen áll, a női Euroliga egyik vezető egysége.

Hiába harcoltak nagyot a magyar lányok, a klasszis játékosokat felvonultató vendégek végül négy pontos győzelmet arattak. A KSC-s játékosok közül Goree Cyesha, Studer Ágnes és Gereben Lívia játszott a válogatottban.

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG SELEJTEZŐ C-CSOPORT, 1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG – SPANYOLORSZÁG 62-66

MESTERMÉRLEG

Székely Norbert: 

Megvolt a tervünk a világ egyik legjobb csapata ellen, eredményben és mutatott játékban a maximumot hoztuk ki ebből a meccsből. A taktikai variációink, amiket gyakoroltunk, ültek. Biztosan lesz olyan továbbjutó a csoportokból, amelyik nem nyer a csoportgyőztes ellen. Ezért fontos minden pont, és ezért kértem időt fél másodperccel a vége előtt. Az elején többször is be tudtuk juttatni a labdát centereinknek, utána viszont nőtt a passztávolság, több labdát tudtak szerezni a vendégek. Emellett gyengén értékesítettük a hárompontosokat, illetve kevesebb büntetőt dobtunk, viszont a spanyolok több labdát adtak el. Sajnálom, hogy nem tudtunk nyerni, de nem szabad feladni, pariban voltunk a spanyolokkal, és ebből kell merítkeznünk.

Miguel Méndez: 

Kevés lehetőségünk volt együtt készülni, ráadásul számomra ez volt a debütáló mérkőzés a válogatott kispadján. Idegenben sosem egyszerű nyerni, főleg ilyen atmoszférában. Kiváló hangulatot teremtettek a csarnokban a szurkolók.