Április végétől várja az általános-, illetve középiskolások jelentkezését az MCC.  A Mathias Corvinus Collegium általános- és középiskolásoknak szóló programjai idén is felvételt hirdetnek a nyitott, kíváncsi,  értékes tananyagok és izgalmas közösségi programok iránt érdeklődő diákok számára. A tehetséggondozó programok iskola mellett végezhető, ingyenes kurzusaira június 30-ig (FIT) és június 12-ig (KP) várják a magyarországi, valamint külhoni magyar általános- és középiskolások jelentkezését.

Segítik a tehetségek kibontakozását

A FIT Program az MCC képzésrendszerének legfiatalabbakat megszólító eleme, amelynek segítségével már korai életszakaszban segíthetik a kiemelkedő képességű gyermekek kibontakozását.

Ötödik osztályos kortól kínálnak élménypedagógiai módszertanra épülő, gyakorlatorientált tehetséggondozó képzést.

A Fiatal Tehetség Program emeli a gyerekekben a tudás iránti vágyat, felkészíti őket a továbbtanulásra, segíti tudatos pályaválasztásukat és az életben való érvényesülésüket.  

A Középiskolás Programba felvételt nyert tanulók érdeklődési körüknek megfelelően választhatnak a négy- vagy nyolchetes rendszerben működő e-learning kurzusok közül. A kínált témák palettáján többek között megtalálható a modern kori történelem, a közgazdaságtan, a pszichológia, a jog, az irodalom, valamint egy magyar és angol nyelvű íráskészség-fejlesztő kurzus is.

Az online képzés mellett havonta két személyes készségfejlesztő napot is tartanak, amikor a diákoknak lehetőségük nyílik ismert szakértők által tartott előadásokon, különböző általános kommunikációs és érveléstechnikai, valamint készségfejlesztő tréningeken részt venni.

Az idei tanévtől az e-learning kurzusok mellett valamennyi képzési helyszínen elérhetők a személyes tanulási és közösségépítő alkalmak, heti rendszerességgel szakmai klubdélutánokat is szerveznek a diákoknak.  

Cél: 3500 általános iskolás és 4000 középiskolás nevelése, oktatása

„A Fiatal Tehetség Program és Középiskolás Program azoknak a magyar diákoknak szól, akik az iskolai oktatás keretein túl szeretnének művelődni és tanulni, valamint a középiskolára, érettségire és egyetemre való felkészülés során a lehető legtöbbet szeretnék kihozni magukból”

– fogalmazott Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója. 

A számok beszélnek

Az idei tanévet 1125 felső tagozatos és mintegy 3500 középiskolás diák kezdte meg az MCC-ben. A tehetséggondozó programok hazánkban a főváros mellett további 14 településen érhetők el, például Győrben, Debrecenben, Szegeden, Szombathelyen és Szekszárdon. A 2013 óta Erdélyben is működő képzéseken több mint ezerháromszáz erdélyi magyar tanuló vesz részt, de Felvidékről, a Vajdaságból és Kárpátaljáról is jelentkezhetnek diákok a Középiskolás Programba.  A Fiatal Tehetség Programról a fit.mcc.hu oldalon és a tavaszi nyílt napokon tájékozódhatsz.

fotó: mcc