A Palánki körforgalomban történt a baleset. Egy ismeretlen személy közlekedett személygépkocsival szerdán 22 óra 35 perc körüli időben az 56-os számú főúton, Szekszárd külterületén a Pollack  Mihály utca irányából a 6-os számú főút irányába. 

A 2-es kilométerszelvény közelében behajtott a palánki körforgalomba, ahol valószínűleg figyelmetlensége miatt nem az út vonalvezetésének megfelelően közlekedett. 

Elvesztette uralmát járműve felett, az autó jobbra kisodródott, kitört két jelzőtáblát, majd az úttest melletti füves területen állt meg. Személyi sérülés nem történt, a sofőr a balesetet követően a helyszínről adatai hátrahagyása nélkül távozott.


További események

 A rendőrök szerdán három főt fogtak el, egyiküket körözték. További négyet előállítottak, hármat bűncselekmény elkövetése miatt. Kollégáink 10 szabálysértési feljelentést tettek. A szonda egy esetben mutatott pozitív értéket. Az egyenruhások két biztonsági intézkedést hajtottak végre.