Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A helyes betegmozgatási technikákról, betegjogokról és az újraélesztés hibátlan végrehajtásáról bővíthették ismereteiket az egészségügyi szakdolgozók a Tolna Vármegyei Balassa János Kórházban lezajlott szakmacsoportos továbbképzésen.
A szekszárdi kórház és a PTE ETK Egészségtudományi Szakképzési és Továbbképzési Központ együttműködésében megvalósult kétnapos képzés, az egészségügyi dolgozók öt szakmacsoportja számára kínált kötelező pontszerzési lehetőséget.

Főszerepben a betegmozgatás

Annak helyes technikai kivitele. A gyakorlatra a kórház európai szintű Skill-laborjában került sor. 
A helyes betegmozgatás nemcsak a beteg biztonsága és gyógyulása szempontjából fontos. Az ápolók és egészségügyi szakdolgozók számára is lényeges, hiszen helyes kivitelezéssel és gerincvédelemmel végrehajtott betegmozgatással a saját egészségüket is óvják.

„Fontos, hogy dolgozóink számára helybe hozzuk az ötéves továbbképzési cikluson belüli kötelező, pontszerző szakmai képzéseket. Ezekre az alkalmakra az ország bármely más pontjáról is jelentkezhetnek szakdolgozók”

– fogalmazott Pappné Kozma Krisztina, ápolási igazgató.

A képzésen 22 kórházi munkatárs mellett, több mint 40 fő érkezett a régió más intézményeiből. 

„Büszkék vagyunk arra is, hogy nemcsak a képzéshez szükséges, korszerű helyszínt tudjuk biztosítani, hanem az elméleti és gyakorlati oktatást is a mi felkészült szakembereink – gyógytornászok, instruktorok, tereptanárok tartják.”

Az év során még további öt hasonló lehetőség követi a kórház Skill -laborjában az érdeklődőket, amelyek a betegjogok és a betegelégedettség, a betegmozgatás, illetve az alapszintű újraélesztés megfelelő végrehajtása mellett, a csecsemő- és gyermektáplálás új dimenzióit, valamint a hospice-ellátás területét járják majd körbe.

(forrás, fotó: tmkorhaz.hu)