Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A brit Currys üzletlánc megbízásából készült tanulmány az emberek alsónemű-, illetve hálóruha-mosási szokásait vizsgálta. A 2000 ember megkérdezésével készült kutatásból kiderült, hogy míg a nők döntő többsége (81 százaléka) egy viselés után kimossa az alsóneműjét, addig a férfiak 20 százaléka, vagyis minden ötödik férfi egy teljes hétig ugyanabban az alsónadrágban jár. Sőt, a válaszadók 5 százaléka bevallotta, hogy akár két-három hétig sem vesz tiszta alsót. A nők 9 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egy hétig hordja ugyanazt az alsóneműt.

A hálóruhákkal kapcsolatosan a megkérdezettek 44 százaléka válaszolta, hogy nagyjából hetente váltja, 25 százalék azonban már két hordás után a szennyesbe dobja azokat.

A tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a mosások ritkulása a megélhetési költségek emelkedésével is összefüggésben lehet. A felmérés kimutatta, hogy az Egyesült Királyságban élők 36 százalékának kellett változtatnia mosási szokásain a költségek emelkedése miatt. Felük mostanra alacsonyabb hőmérsékleten mos, körülbelül harmaduk pedig olcsóbb mosószerekre váltott.