Kezdőlap KÉK HÍREK

A felüljáróról zuhant a mélybe az autó, őrizetben a baleset okozója

Két ember halt meg abban a balesetben, amely Budapesten, a XIII. kerületben, a Göncz Árpád városközpont felüljáróján történt. A rendőrség őrizetbe vette a baleset feltételezett okozóját, és eljárást indított ellene.

A jelenlegi információk szerint egy Újpest felől a belváros irányába haladó autó előbb két, vele azonos irányban közlekedő járműnek ütközött, majd áttért a szemközti sávba. Ott újabb két autóval karambolozott, az egyik jármű pedig a baleset következtében lezuhant a felüljáróról.

A tragédiában ketten vesztették életüket: a balesetet okozó autó egyik, 35 éves utasa a helyszínen meghalt, valamint a lezuhanó járművet vezető 66 éves férfi is életét vesztette. Emellett négyen könnyebb sérüléseket szenvedtek.

A feltételezett okozó egy 35 éves, Magyarországon élő török állampolgár. A rendőrök mintavételre előállították, és vizsgálják, hogy a baleset idején alkohol vagy kábítószer hatása alatt állt-e. Az is felmerült, hogy a sofőr esetleg versenyzett, közölte a rendőrség. 

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. A baleset pontos körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják.

Forrás / fotó: Police.hu