Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Nemzeti Múzeum legikonikusabb tárgyáról jelent meg új kötet. Az intézmény gondozásában megjelenő könyv, Tóth Endre nevéhez kötődik, a benne közölt valamennyi reprodukció a Magyar Nemzeti Múzeumban 2022-ben végzett teljes felületű, nagy felbontású digitalizálás felvételein alapul.

Az egyik legbecsesebb darabja múltunknak

A koronázási palást méltán emelkedik ki a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött műtárgyak sorából. A korai magyar történelem, egyháztörténet és művészet egyik legbecsesebb emléke. Sérülékeny anyaga ellenére is ezer éven át megőrződött.

Az egyetlen olyan ismert tárgy, amely minden kétséget kizáróan első, szentként tisztelt királyunkhoz köthető.

Emiatt válhatott a Szent István király és Gizella királyné által adományozott miseruhából koronázási palásttá, koronázási jelvényként pedig nemzeti ereklyévé.

Önálló kötet húsz évvel ezelőtt készült a palástról

A nagyközönség számára íródott könyvben végig kísérhetjük  a palást útját a miseruha készítésétől a koronázási szertartásokban játszott szerepén át kalandos sorsáig, végül hazatéréséig és múzeumba kerüléséig.  

(forrás, fotó: kultúra.hu)