1 év

Céges autóval furikázott. Nem kellett volna. A dombóvári rendőrök elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki azt a kaposszekcsői férfit, aki munkáltatója engedélye nélkül furikázott egy céges autóval az elmúlt hétvégén, balesetezett is.

Január 22-én délután ismeretlen tettes ellen tett bejelentést egy dombóvári férfi. E szerint a hétvége folyamán valaki bement a telephelyre, onnan elvitt egy autót, amivel balesetezett is, majd visszaparkolt a kocsival a helyére.

Házon belül is kutakodtak

A gyanú hamarosan egy alkalmazottra terelődött. A 34 éves férfi elszámoltatása és gyanúsítotti kihallgatása során is elismerte, hogy pénteken este ő mászott be a telephelyre. A nagykapuról leflexelte a lakatot, majd egy platós teherautót elindított a benne hagyott slusszkulccsal és elindult céltalanul. 

A házuk elé érve elaludt a fülkében, mivel erősen ittas volt. Amikor felébredt, vissza akarta vinni az autót a telephelyre, de elmondása szerint egy helyen árokba tolatott, így sérült meg a kocsi.

Ezután a cégnél leparkolt, majd a nagykaput visszacsukta. Az alkalmi sofőrnek jogosítványa nincs, KRESZ vizsgát sohasem tett és jelenleg is vezetéstől eltiltás hatálya alatt áll.

A férfinak jármű önkényes elvétele vétség, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmény miatt kell felelnie, továbbá anyagi káros baleset okozása miatt is indult ellene eljárás.