Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

A nándorfehérvári diadalra emlékeznek szombaton Szegeden

Középkori forgatag várja a látogatókat szombaton Szegeden az alsóvárosi ferences templom mellett, ahol koncertekkel, kulturális programokkal, középkori fegyver- és harci bemutatóval, apródiskolával, közös tánccal, gyermekprogramokkal emlékeznek a nándorfehérvári diadalra a csata 570. évfordulója alkalmából.  

Szeged egyetlen, immár két évtizede megszervezett, középkori hagyományokat felidéző kulturális programjának résztvevői szombaton délelőtt a belvárosban, a Klauzál téren gyülekeznek, majd a zenés-zajos menet – muzsikusokkal, dobosokkal, zászlóforgatókkal – az alsóvárosi ferences templomhoz és kolostorhoz vonul, ahol élő szerepjáték, gyermek lovagi torna, apródiskola, sárkányösvény interaktív játék, lovagi kézműves foglalkozás, solymászbemutató várja őket. Fellép Sayid Al-Zaawahifi, a Kígyók Ura, és láthatók majd a színpadon hastáncosok is.

A látogatók akár karnyújtásnyi közelségből csodálhatják meg az öltözeteket és a fegyvereket, megtapasztalhatják, milyen volt a tábori élet Mátyás korában a fekete sereg számára.

Haditorna, lovagi bajvívás, középkori fegyver- és hadi bemutató mellett a hagyományőrző egyesületek tagjai táncházakat, koncerteket tartanak. A Maróti Hagyományőrző Egyesületnek köszönhetően az is kiderül, milyen tűzfegyvereket használtak a török korban.

A programot – már napnyugta után – tűzijáték helyett Szent Longinus Történelmi Hagyományőrző Egyesület tűzshowja és tűzpárbaja zárja.

Másnap reggel a ferences templomban ünnepi szentmisét tartanak a nándorfehérvári diadal 570. évfordulójának tiszteletére.

A Hunyadi János által vezetett keresztény magyar seregek 1456. július 22-én mértek megsemmisítő vereséget II. Mehmed török szultán hadaira. A napot 2011-ben az Országgyűlés a nándorfehérvári diadal emléknapjává nyilvánította.

(Illusztráció: Facebook – Nándorfehérvári Emléknapok Szeged)