Az állatkereskedésekre vonatkozó szabályok betartását ellenőrizték 11 fővárosi és vidéki üzletben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei. Azonnali intézkedésre sehol sem volt szükség, azonban a számos hiányosság miatt egy kivétellel minden üzlettel szemben eljárást indított a hatóság.

Sorozatos hiba

Az ellenőrzés során visszatérő problémákat is tapasztaltak az ellenőrök. Jellemző hiányosság volt például, hogy az üzletekben nem függesztették ki az állatokkal kapcsolatban elvárt minimális információkat, valamint a nyilvántartásokat pontatlanul vagy egyáltalán nem vezették. 

Az is hiba, hogy csak szóban kaptak tájékoztatást a vevők, írásban el elmaradt.  Ahol a  jogszabály megad minimálisan biztosítandó férőhelyet, megvizsgálták a tartási körülményeket is.  Jellemzőn az előírtaknál kisebb helyen tartottak halakat, kétéltűeket, hüllőket, papagájokat, hörcsögöket, futóegereket, tengerimalacokat és nyulakat. A nyulaknál például túlzsúfoltságot is tapasztaltak.

Általános probléma volt a sziámi harcoshalak kifejlett hím egyedeinél, hogy elégtelen méretű akváriumban tartották őket, sokszor úgy, hogy láthatták is egymást, amit állatvédelmi okokból kifejezetten tilt a jogszabály. 

Az akvárium világítása sem kerülte el a figyelmet

Néhány esetben az állatok takarmányának tárolása nem volt megfelelő, valamint egy-egy akvárium világítása javításra szorult. Azonnali hatósági intézkedésre sehol sem volt szükség.