Cikkünk frissítése óta eltelt 12 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A hónap első hétfőjén, vagyis ma a MoLaRi és LTRR rendszer szirénái törik meg a csendet Tolna vármegyében.

Július harmadikán ellenőrzik a veszélyes üzemek másfél kilométeres körzetébe telepített MoLaRi, azaz Monitoring és Lakossági Riasztó Rendszer, valamint a paksi atomerőmű harminc kilométeres körzetébe telepített LTRR, azaz Lakossági Tájékoztató és Riasztó Rendszer szirénáit.

 

Ez a rendszer szolgál arra, hogy veszély esetén a környezetükben élő lakosságot tájékoztassák a követendő magatartási szabályokról a szakmberek.  

11 órakor a MoLaRi rendszer, délután 13 órakor pedig az LTRR szirénák „morgató”, azaz csökkentett üzemű próbái törik majd meg a csendet. 

Amit hallani fogsz

A „Figyelem ez próba, figyelem ez próba” felhívás után egy 6 másodpercig tartó mélyről induló fel, majd lefutó hangjelzést hallhatunk. „A próbának vége, a próbának vége” felhívással zárul a fent említett rendszerek tesztelése. A lakosságnak a próbákkal kapcsolatban semmiféle teendője nincs.