0:00
/
A területi igazgatót is táncba vitték a Nyárbúcsúztatón

Szó szerint – az esemény egyik nagyon emberi pillanata volt ez. Kovács Elvira nevelőszülőként és a roma kultúra ápolójaként vett részt a Duna parti programon. Bemutatójuk során vette célba Szécsényi Sándort, aki máris a produkció részévé vált. Tolnán adtak egymásnak randevút nevelt gyermekek, nevelőszülők, unokák, családtagok.

Szükség van a nagycsaládra

Mert ez az. A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató nagy családja. A tolnai Alta-Ripa Szabadidőparkba mintegy 250-en érkeztek: nevelőszülők, nevelt és saját gyermekeik, unokáik. A klasszikus ugrálóvár, arcfestés, zenés produkción túl volt valami, emi ennél sokkal fontosabb.



Az összetartozás oly fontos érzése.

14 éves Mánn Annamária, aki Domboriban él nevelőcsaládjával, már kamaszkorba lépett, még mindig szívesen jön a Szent Ágota által szerevezett eseményekre. Ilyenkor alkalma nyílik új barátságokat kötni, illetve újra találkozhat sorstársaival.

„Szeretek azokkal beszélgetni, akik olyan helyzetben vannak, mint én, mert jobban megértenek. „

Kovács Miklós 17 éves, Annamária jó barátja. Egy „Szent Ágotás” programon ismerték meg egymást.



Kellenek az új nevelőszülők

Ezt már a területi igazgató Szécsényi Sándor hangsúlyozta. Szórólapok, plakátok hirdetik Szekszárd környékén is ezt a nehéz, de annál szebb hivatást.


„Nevelőszülőink egy része már a nagymama korban van, fontos az új nevelőszülők megtalálása. Olyanokat várunk, akik tejessé tehetik gyerekeink mindennapjait.