Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum szervezésében futottak a fiatalok. Szerdán tartották meg Bonyhádon a „Tisztán Sport” nevű drogprevenciós rendezvényt.  

A Bonyhádi Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Petőfi Sándor Általános Iskola hetedik és nyolcadik évfolyamának tanulói a városon keresztülfutva hívták fel a figyelmet a sport fontosságára, mint hasznos időtöltésre.  Azt követően a Bonyhádi Zeneiskola modern tánc tagozatának flashmob-ját nézhették meg. A rendezvényhez csatlakozott a KIMMTA Civil Addiktológiai Központ, akik egy életút megosztással mutatták be a fiataloknak a kábítószerhasználat folyamatát, következményeit.

A programot a Tolna Vármegyei Rendőr- főkapitányság kutyás bemutatója zárta.

A rendőrség a Delta Program keretében kiemelt figyelmet fordít a kábítószerekkel, új pszichoaktív anyagokkal kapcsolatos bűncselekmények megelőzésére és felderítésére.

"Intézkedünk a fogyasztók és kereskedők felkutatására és felelősségre vonására, a tiltott anyagok lefoglalására"

– fogalmaz a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye. Bűnmegelőzési szakembereink előadásokat tartanak a drogokkal kapcsolatban a tanév hátralévő részében az iskolákban gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, hogy minél kevesebben váljanak szerhasználóvá.

Ha bármilyen kábítószerrel kapcsolatos információjuk van, bejelentést tehetnek a 112-es segélyhívó számon, vagy névtelenségük megőrzése mellett a Telefontanú 06-80-555-111-es számán.