0:00
/
Borászok randevúztak idilli környezetben

Az Európai Borlovagrend Hungária Konzulátusa borversenyt hirdetett a konzulátushoz tartozó borászok számára. A helyszín a szekszárdi dombság ölelte Bodri Pincészet.

"Két éve szerveztünk egy házi borversenyt, tavaly Sopronban akkora sikere volt, hogy kikövetelték a folytatást.  Szekszárdra "betörtünk", létrehoztunk egy Lovagi Széket. A rendezvényhez ennél méltóbb, alkalmasabb helyszínt nem is találhattunk volna"

– fogalmazott Tagai István, prokonzul a verseny védnöke.


Mint mondta ettől az eseménytől már nemzetközi megmérettetésről beszélünk, hiszen két-két borászat is adott bormintát, Szlovákiát és Ausztriát képviselve.


Óvatosan indulunk, nem akarunk nagyot lépni!

Mondta Tagai István, aki úgy véli a biztos előrehaladás a siker, az apróbb hibák pedig kiküszöbölhetők. A borverseny fővédnöke városunk alpolgármestere, Gyurkovics János aki köszöntőjében kiemelte az Isteni nedű és a kultúra párhuzamát. Gondoljuk Babits Mihály, Baka István, Garay János vagy éppen Mészöly Miklós egy-egy alkotására.


Az Európai Borlovagrend 27 országban van jelen, 5500 taggal. Magyarországon háromszázan vannak. Budapesten, Győrben, Komáromban, Sopronban, Szegeden is jelen vannak és van a gyűjtő legátus, a Danubia. Szekszárd  Budapesthez tartozik.



A bor mellett elcsendesedhet az ember

E nemes ital alkalmat ad a közösségi élményekre, a kapcsolatok ápolására. Egy egy ilyen program pedig tökéletesen megvalósítja a célokat. A kapcsolatok ápolását, ismeretségek kötését.

"Most volt egy hatalmas nagy rendezvény Győrben, ahol 23 millió forint gyűlt össze rászorulók és tehetségek támogatására."

Mert mi így gondolkodunk. Nekünk a segítés a természetes – tette hozzá a prokonzul, aki az is örvendetesnek tartja, hogy a közönség egyre inkább fiatalodik, ahogy maguk a borászok is. Zajlik a generációváltás…

"Dinasztiák kezdenek el kiépülni, szerencsére…"

(fotó: Borsi Zsolt)