A magyar rap és hip-hop egyik ismert előadója, Curtis (1989) tegnap debütált legújabb dalával, mely a Kegyelem címet kapta. Az elmúlt években többnyire inkább különböző együttműködések -Majka, Charlie, Szabó Ádám, Király Viktor- kapcsán találkozhattunk a nevével. Az új dal folytatja a rapper zenéjében megfigyelhető érzelmes és őszinte vonalat, melyet elmondása szerint még egy gondtalanabb időszakában kezdett el írni, de most jutott el odáig, hogy terápiás céllal kiírja magából a gondolatait. Azonban az új számban tőle szokatlan módon nem rappel, hanem végig énekel, bár állítása szerint kezdetektől a rap dallamosabb oldalát képviselte – olvasható a Doily írásában. A teljesen új hangzású popdal szövegét Curtis, míg a zenéjét Demkó Mátyással és Szabó Ádámmal közösen írták. A dal témája örök és univerzális, fókuszában a bűntudat, a megbocsátás és az újrakezdés áll, ebből adódóan a rajongók hamar azonosulni tudtak vele. S bár még egy teljes nap sem telt el a megjelenése óta, mégis közel 69.000 megtekintésnél jár a Lillafüreden készült klip, mely vizuálisan is megerősíti a szöveg és a zene mondanivalóját. A kommentekben csupa pozitív, bíztató hozzászólásokat olvashatunk, a Kegyelem várhatóan szintén a nyár egyik nagy slágere lesz.
Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Több ezer kilogramm műanyahulladékot tároltak illegálisan a vármegyében
A Szekszárdi Járási Ügyészség különösen jelentős mennyiségű hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat egy 78 éves férfi ellen. A vádirat szerint...