Tavaly decemberben mindössze egy hét alatt 234 700 magyar fordult orvoshoz akut légúti fertőzéssel – vagyis több volt a beteg, mint ahányan Debrecenben élnek.
A járvány csúcsa 2025 január végén jött el, amikor már 322 600-an kerestek orvosi segítséget. A szakemberek szerint idén télen is hasonló számokra kell készülni, a Budai Egészségközpont pedig háromszintű védekezési stratégiát javasol.
A hideg, száraz levegő kiszárítja a légutak nyálkahártyáját, így könnyebben támadnak a vírusok. Az influenza A és B hullámokban váltják egymást, közben pedig jelen van a COVID-19, az RSV és több más kórokozó is. „Télen a tüdő különösen sérülékeny” – figyelmeztet dr. Jelenik Zsuzsanna infektológus.
Az első védvonal a szervezet megerősítése. A szakértők napi 2000–4000 NE (Nemzetközi Egység) D-vitamin pótlását javasolják, amely segíti a tüdő működését és csökkenti a fertőzések kockázatát.
A második szint az általános immunerősítés: zsúfolt helyeken érdemes maszkot viselni, rendszeresen szellőztetni, valamint ügyelni az alvásra, mozgásra és a kézmosásra.
A harmadik védvonal a gyors cselekvés és a védőoltások. Az influenzaszezon tavaszig tart, ezért a szakértő szerint év végén vagy év elején is érdemes még beoltatni magunkat. A krónikus betegek – köztük cukorbetegek, asztmások és szívbetegek – különösen veszélyeztetettek, számukra az influenza elleni vakcina mellett a tüdőgyulladás elleni oltás is javasolt.
Forrás: Budai Egészségközpont
Illusztráció: Pixabay






