Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Délutáni szieszta és éjjeli nyitvatartás a gyulai várban

Teszt jelleggel hat csütörtöki napon délutáni sziesztát és késő éjjeli nyitvatartást vezetnek be a gyulai Almásy-kastélyban és a várban a nyáron. Július 17-től augusztus 21-ig csütörtökönként 9-13 óra között, majd a forróság enyhülését követően 19-23 óra között tart nyitva a gyulai vár és az Almásy-kastély.

Ezeket az időszakokat angol névvel Expedition by night-nak keresztelték el, és kedvezményes jegyárakat kínálnak a látogatóknak, amelybe a Fűző és forradalom – Nők a hazai polgárosodás korában című új időszaki tárlat megtekintését is belevették.

A nyári, főszezoni időszakban kedden a kastélyban, pénteken a Ladics-házban tartanak gyertyafényes tárlatvezetéseket; a várban pedig szombatonként hat szablyavívó várja az érdeklődőket bemutatóval.

 

(Fotó: Facebook / Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont)