A Műcsarnok 150. virtuális sétája publikálása alkalmából huszonkét bővített, online elérhető sétáját tette ingyenessé a nagyközönség számára.
A Műcsarnok közleménye szerint a kiállítóhely világviszonylatban is az elsők között, 2014 őszén kezdte időszaki kiállításainak digitális dokumentálását. Míg a kezdeti időszakban csak néhány tárlatot örökítettek meg ebben a formában, a 2020-as pandémia óta az intézmény minden kiállítását bejárhatóvá teszi a virtuális térben, egyes kiállításokról pedig bővített változat is készült, amelyeket hanganyag kísér.
A statisztikák szerint 2025-ben eddig már több mint 6000 látogató kereste fel a virtuális termeket.
A 150. publikáció tiszteletére úgy döntött a Műcsarnok vezetősége, hogy a korábban jelképes díj ellenében, e-jeggyel megtekinthető 22 bővített sétát ingyenessé teszi a nagyközönség számára. A folyamatosan bővülő digitális gyűjteményben a Nemzeti Szalonok nagyszabású bemutatói is helyet kaptak.
(Illusztráció: mucsarnok.hu)






