Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
0:00
/
Drága a tojás? Mielőtt nekiállnál panelben keltetni, gondold át!

Kiss Martin, mondhatni tapasztalati szakértő. E titulust mi akasztottuk rá, de kétség sem fér hozzá, hogy ő tudja miről beszél. Bár ötlete megelőzte a korát, hiszen három éve volt, hogy megfogalmazódott benne a "panelcsirke" gondolata, vagyis, hogy otthonukban keltetni fog. Akkor még szó sem volt a 100 forint feletti tojásárakról…

"Három évvel ezelőtt jött az ötlet. Szerettem volna kiscsibéket. Utánajártam, hogy mit kell beszereznem, egyáltalán hogyan kezdjek hozzá. Keltetőgép, tojás, stb."

A középiskolás korú fiatalember kiválasztott egy csirkefajtát, egy koromfeketét (Ayam Cemani), még a húsa is az. Igazán különleges példány.

"Alapból a keltetés alatt párszor kellett volna lámpázni, de én négynaponta, lámpáztam, mert attól féltem, hogy elpusztul valamelyik. Tizenhárom tojásból, nyolc kikelt. Ez nagyon jó aránynak mondható."



Egy hétig nem volt gond

 

A kiscsibék bájosak voltak, élénkek, valóban jót lehetett játszani velük. Egy hét után azonban már jöttek a gondok.

"Egy hónapig nálunk voltak. Az első héten még nem voltak büdösek, de utána volt szaguk. Két naponta kellene almot cserélni, szóval elég sok a feladat. Ez a fajta csirke jól tud repülni, voltak érdekes szituációk. Nem mondom, hogy jó panelben csirkét keltetni, nevelni, de én nagyon élveztem."


A sors izgalmas fintora, hogy Martint azóta többen is kérték keltetésre, többek között a rokonok is. Egy alkalommal – jó szándék által vezérelve – a hozott tojások mellé gondolta, hogy ő is beszerez fias tojást és frissíti a rokoni állományt. Ez olyan jól sikerült, hogy egy két kacsa tojás is belekeveredett. Vagyis az is kiderült a kacsák is elvannak panellakóként egy ideig. 


 

Nézzük, mennyi az annyi?

Martin rendkívül jó akció során hozzájutott anno közel húszezer forintért egy amúgy 32 ezer forintért vásárolható keltetőgéphez. Ezenkívül a tojás darabja – ugyancsak kedvező áron 550 forint – ami jelenleg 600-700 forintra kúszott. Persze nem kell azonnal különleges tyúk felé terelni a figyelmet, de mi most Martin csirkéivel számoltunk. A táp kilója – szintén baráti áron – 250-260 forint volt, egykor. Ma a boltokban ennél azért magasabbra rúg. Vagyis tokkal vonóval negyvenezer körül lehet az induló összeg. 

S ha úgy érzed ezek után belevágnál a keltetés bizniszbe, inkább számolj még egyszer. De, ha ez az álmod, akkor azonnal keresd a megvalósuláshoz feltétlenül szükséges tojásokat…

(fotó: Kiss Martin, a képeken több keltetett alom látható)