A Dombóvári Járási Ügyészség fogyasztással elkövetett kábítószer birtoklás vétsége miatt emelt vádat egy 33 éves férfi ellen. A vádirat szerint a vádlott 2026. január 20-át megelőzően egy éjszakai szórakozóhelyen kábítószert fogyasztott. Amikor a nyomozó hatóság előállította, a szervezetéből kétféle kábítószer, kokain és az úgynevezett kristály hatóanyaga is kimutatható volt.

A vádlott többszörösen büntetett előéletű, korábban más jellegű bűncselekmények miatt állt bíróság előtt

Egy évvel korábban, 2025. év elején azonban szintén  kábítószer fogyasztása miatt folyt ellene eljárás. Akkor a terhelt vállalta, hogy 6 hónapig folyamatos elterelésen, azaz kábítószer-függőséget gyógyító kezelésen, kábítószer használatot kezelő más ellátásban vagy megelőző-felvilágosító
szolgáltatáson vesz rész, amit 2025. novemberéig teljesített és igazolt is. Erre figyelemmel azt az eljárást meg kellett szüntetni, mivel a vonatkozó szabályok értelmében nem volt büntethető, aki kábítószert fogyaszt, ha a bűncselekmény elkövetését beismeri, és az elsőfokú ügydöntő határozat meghozataláig okirattal igazolja, hogy legalább hat hónapig folyamatos, kábítószer-függőséget gyógyító kezelésben, kábítószer-használatot kezelő más ellátásban részesült, vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatáson vett részt.

Az elterelésre és az ezzel összefüggő eljárás-megszüntetésre vonatkozó szabályok azonban ismételten nem alkalmazhatók, ha a bűncselekmény elkövetését megelőző 2 éven belül ilyen eljárásra már sor került.

Ezért az újabb kábítószer fogyasztás miatt a vádlottal szemben a járási ügyészség elzárás büntetés kiszabását szorgalmazza a Dombóvári Járásbíróságnál.

 

(fotó: illusztráció, pexels)