1 hét

Majd angolosan távozott. Egy 25 éves bátaszéki nő, miután egy üveget széttört egy 76 éves bátai férfi fején, elsétált annak értékeivel. Most rablás miatt kell felelnie.

A hét elején egy idős férfi ismerőse kért rendőri segítséget Bátáról

Egy fiatal nő kirabolta szomszédját. Az egyenruhások rövid időn belül a helyszínre mentek, és meghallgatták a sértettet.

„Amikor hazaért, azt látta, hogy egy ismerőse az ő engedélye nélkül van a házában, és éppen az egyik szobában pakolja össze az értékeket. Számon kérte a nőt, hogy mit keres a lakásában, majd dulakodni kezdtek”

– írja közleményében a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Végül a nő indulás előtt egy üveget tört szét a bácsi fején, akinek könnyű sérülései lettek, majd egy szatyor holmival távozott.


Megtalálták a bátaszéki rendőrök

A 25 éves rablót elszámoltattak, és gyanúsítottként hallgattak ki. A nyomozók előtt más ügyei miatt jól ismert nőt őrizetbe vették, nem tett vallomást. A bíróság április 25-én távoltartást rendelt el vele szemben.