Kecskeméten felavatták a Kun Viadal győzteseinek emléktábláját. Az első Kun Vitéz, Baracskai Botond a Déli ASZC Csapó Dániel Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium rendészeti képzésen részt vevő diákja lett.
Elsőként az ő neve került fel a dicsőségfalra
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2024 végén Kun Viadal néven országos szakmai versenyt hirdetett a rendészeti szakképzést folytató iskolák 11–12. évfolyamos tanulói számára.
A vetélkedő – mely az országos rendőrfőkapitány fővédnöksége és a Kiskun Önkormányzatok Szövetségének védnöksége alatt áll – célja a Bács-Kiskun vármegye jelentős részét lefedő egykori Jászkun Kerület vitézi kun hagyományainak ápolása mellett az elméleti felkészültséget és a fizikai állóképességet egyaránt próbára tevő, színvonalas és rangos megmérettetés megteremtése volt, ami erősíti a tanulóknak a rendészeti szervek és a rendőri hivatás iránti elkötelezettségét, a hazaszeretetet és a bajtársiasságot.
A szakmai vetélkedő két fordulóból állt
A csaknem 800 jelentkező előbb egy elméleti feladatokból álló, országos szintű online selejtezőn mérte össze tudását, majd a legeredményesebb 50 versenyző a második fordulóba jutott, amelyen egy akadályokkal tarkított ügyességi pályát kellett teljesíteni.
A legjobb egyéni eredményt elérő fiút és lányt, valamint a legjobb átlagidőt teljestő vármegye versenyzőit díjazták.
A fiúk között a legjobban Baracskai Botond, a Déli ASZC Csapó Dániel Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium rendészeti technikus tanulója szerepelt.
A Kun Leány címet Szabó Mercédesz Blanka érdemelte ki Vas vármegyéből, míg a legjobb átlagidőt elérő megye Zala lett.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság épületének dicsőségfalára a legkiválóbb leány és fiú neve került fel. Az ünnepélyes avatásra szeptember 26-án került sor Kecskeméten, ahol megjelent dr. Hablicsek Nikoletta r. ezredes, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője, és köszöntötte az első Kun Vitézt és Kun Leányt.Az eseményen dr. Gulyás Zsolt r. dandártábornok, Bács-kiskun vármegye rendőrfőkapitánya bejelentette: a nagy sikerre való tekintettel a Kun Viadal folytatódik. A jövő évi gyakorlati verseny helyszíne szorosan összefonódik a kunok letelepítésével és a kun hagyományokkal.