Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy 31 éves férfi ellen a Szekszárdi Járási Ügyészség kisebb értékre elkövetett lopás miatt emelt vádat.

A vádlottnak anyagi nehézségei voltak

Elhatározta, hogy egy értékes háztartási termék eltulajdonítása útján tesz szert jogtalan anyagi haszonra, hogy abból egyenlítse ki a fennálló tartozását. Szekszárd egyik szupermarketébe ment, ahol levett a polcról egy bontatlan csomagolásban lévő, több, mint 200.000,-Ft értékű kávégépet.

A vevőszolgálati pulthoz vitte, és azt mondta, hogy azt korábban vásárolta, de most visszahozta és készpénzre szeretné beváltani. 

A vevőszolgálat munkatársa azonban nem hitt neki, mert a vádlott az áruházban történt korábbi vásárlást nem tudta igazolni.. Ezután a kávégéppel együtt kiment az áruházból, majd azt a tartozása fejében a testvérének adta át, akinek azt állította, hogy a háztartási készülék nem lopott. A bűncselekménnyel okozott kár a kávégép lefoglalásával és a sértett cégnek történő kiadással megtérült.

A többszörösen büntetett előéletű, speciális bűnismétlő vádlottal szemben a járási ügyészség elzárás büntetés kiszabását szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál – írja  közleményében Dr. Kiss Yvette, a Tolna Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője.

(fotó: illusztráció, pixabay)