Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az online piactereken nem csak a vásárlók vannak veszélyben, gyakran az eladókat károsítják meg a csalók. Tolna vármegyében az elmúlt napokban több olyan sértett tett feljelentést internetes csalás miatt, aki valamilyen webáruházból vagy virtuális piactéren megrendelt és kifizetett egy-egy árut, de azt vagy nem kapta meg, vagy nem a megrendelt termék érkezett az utánvétes csomagban.

Egy Paks környéki asszony eladóként járt pórul 

Az általa meghirdetett termékre rövid időn belül jelentkezett érdeklődő, aki már a csomagszállítást is elindította. Ezután a szokásos módon megérkezett a csalárd link a gyanútlan asszonyhoz. 

Az utasításokat követve megadta ott a bankkártyája adatait, a lejárati időt és a CVC-kódot is. 

Onnan már nem volt megállás, az ismeretlen „vevő” költekezésbe kezdett a becsapott nő kontójára. Első nekifutásra 130 ezer forint körüli összegben vásárolt, közben üzeneteket írt, hogy a folyamatot ne szakítsa meg a sértett, mert akkor „kártyabüntetést” fog kapni. A banknál sikerült a számlát zároltatni, így több pénzt nem tudott megszerezni a „vevő”.

Ismételten felhívjuk a figyelmet, hogy aki eladni akar, annak nem kell megadnia a bankkártyaadatait, a lejárati időt és a CVC-kódot! Elég, ha a vevő megkapja a számlaszámot, ahova utalhat!

Legyél óvatos és egészségesen gyanakvó!

Árulkodó lehet, ha a hirdetésre rövid időn belül jelentkezik érdeklődő, és annyira gyorsan akarja megvásárolni a terméket, hogy egyből küldi a csomagszállító nevét. Szinte azonnal e-mail címet kér, és már érkezik is a szállító linkje. Mielőtt megadják a bankkártyaadataikat, gondolják végig, mennyire reális a történet! A csalók szeretik „túl gyorsan” intézni az ügyleteiket. A kapkodás, figyelmetlenség sokba kerülhet! Ne dőljenek be a csábító ajánlatoknak!
Az online térben elkövetett csalások megelőzéséről további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán talál.