Folytatódik a Tolna megyei rendőrök Police Medic képzése, amelynek célja, hogy az egyenruhások vészhelyzetben is gyorsan és szakszerűen tudjanak segítséget nyújtani. A Police Medic képzési rendszer célja, hogy felkészítse a rendőröket az életveszélyes egészségügyi állapotok felismerésére és az azonnali, szakszerű segítségnyújtásra. A program kiemelt jelentőségű, hiszen a rendőrök gyakran elsőként érkeznek balesetek, bűncselekmények vagy más, sürgős beavatkozást igénylő események helyszínére.

A képzés során a résztvevők olyan elméleti és gyakorlati ismereteket sajátítanak el, amelyek segítségével a mentőszolgálat kiérkezéséig megkezdhetik a sérültek állapotának megfelelő elsődleges ellátását.

A tananyag része többek között az újraélesztés, a súlyos vérzések csillapítása, az alapvető légútbiztosítás, a sérültek biztonságos mozgatása, valamint a helyszíni segítségnyújtás és a mentőszolgálattal történő kommunikáció.

A gyakorlati felkészítés során a rendőrök valósághű, szimulált helyzetekben gyakorolják az életmentő beavatkozásokat, különös figyelmet fordítva arra, hogy azokat intézkedési körülmények között, akár fokozott stresszhelyzetben is képesek legyenek végrehajtani.

Az október 14-i oktatáson résztvevő rendőröket Tarácsky Ákos r. zászlós, a Dombóvári Rendőrkapitányság körzeti megbízottja osztotta meg saját tapasztalatait.

"Dombóvári kollégánk 2026. július 9-én elgázolt sérült kollégája életét mentette meg. Tarácsky Ákos r. zászlós azonnal a bajba jutott társa segítségére sietett és a mentők kiérkezéséig elkezdte az újraélesztést és az elsősegélynyújtást."