A szekszárdi egyenruhások néhány órán belül elfogták azt a férfit, aki tegnap délelőtt besurrant egy Wesselényi utcai lakásba.A szekszárdi egyenruhások néhány órán belül elfogták azt a férfit, aki tegnap délelőtt besurrant egy Wesselényi utcai lakásba.
Egy 40 éves férfi tett feljelentést, mert valaki bement a lakásukba, és a nappali komódjában kutatott. Mint elmondta, éjszakás műszakból érkezett haza és lepihent.
Háromnegyed tízkor arra ébredt, hogy a házban lévő kutyája ugat. Ez gyanús volt, mert csak idegen jelenlétét szokta így jelezni a házőrző. Hamarosan észrevette, hogy a nappaliban van egy férfi, aki a komód fiókjait már kihúzgálta, értékek után kutathatott.
Mivel megzavarta az idegent, az semmit nem tudott ellopni
A bejelentést követően a rendőrök szemlét tartottak a lakásban és az ismeretlen férfi személyleírását kiadták a szolgálatban lévőknek.
Felszólították, hogy álljon meg, de ismét elfutott. A Béri Balogh Ádám utcában fogták el a 24 éves faddi férfit, majd előállították.
A lopás vétség kísérletével meggyanúsított férfi részben beismerő vallomást tett.






