Idén 30. alkalommal indította el hagyományos adventi adománygyűjtését a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet.
A segélyszervezet a már jól ismert "Ételt az éhezőknek, otthont az otthontalanoknak, esélyt az esélyteleneknek" mottóval indították el a kezdeményezést.
Az idén 30. alkalommal elindított pénzadománygyűjtést a www.segelyszervezet.hu oldalon lehet támogatni, a 1353-as adományvonal tárcsázásával pedig hívásonként, illetve sms-enként 500 forinttal.
November 17-étől a Tesco áruházaiban lehet megvásárolni a 300 forintos adománykuponokat, a nagyobb postákon perselyekben várják a pénzfelajánlásokat, a Magyar Posta emellett MPL-automata akciót indít.
Lehetőség van személyes adományozásra is, november 14-étől a Szent István-bazilikánál, az Advent Bazilika rendezvény helyszínén Adománypont működik, ahol önkéntesek fogadják a pénzadományt a látogatóktól, az Adományboltban pedig a segélyszervezet intézményeiben készített ajándéktárgyak vásárlásával lehet segíteni.
(Fotó: Facebook – Magyar Ökumenikus Segélyszervezet)






