Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Kultúra

Elkészítették Petőfi kapcsolati hálóját

Valamint a személyéhez köthető hazai és külföldi emlékhelyek térképes listáját. Átfogó Petőfi-adatbázist hozott létre a Nemzeti Levéltár. Tette mindezt születésének 200. évfordulójára. 

Mintegy 200 ember életrajzi leírással

Többségükhöz levéltári irat is kapcsolódik.  A válogatásban helyet kapott mások mellett Arany János, Liszt Ferenc, Kossuth Lajos és Görgey Artúr. Az emlékhelyek listáján 416 szobor, 180 emlékmű és 145 emléktábla szerepel 19 országból.

„Nemcsak Petőfit, hanem a korszakot is szerettük volna bemutatni, hiszen a legnagyobb költő élete jelképesen is átfogja mindazt, amit mi magyar nemzeti kultúraként azonosítunk”

– fogalmazott a sajtónak Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója.

A dokumentumok szerint Petőfi Sándor szinte mindentársadalmi rétegben otthonosan mozgott. 

Az alkalmazás közösségi funkcióval is kiegészül

Ezáltal a Tarjányi József által összegyűjtött adatok bővíthetők, ma még ismeretlen, nem feldolgozott, illetve a jövőben létrehozandó Petőfi-emlékhelyekkel. Az adatbázis közli az egyes emlékhelyek Google-térképre vetített GPS-koordinátáit.