Péntek délután megkezdődött a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, amely idén minden eddiginél több, mintegy 90 filmmel várja a közönséget. A versenyprogram 56 alkotása 28 országból érkezett Miskolcra, ahol több magyarországi premierre is sor kerül.
A fesztiválon látható először Magyarországon Mayer Bernadette első nagyjátékfilmje, a Mommy Blue, valamint Reisz Gábor negyedik alkotása, a Földszint. A magyar produkciók mellett olyan ismert alkotók filmjei is szerepelnek a programban, mint Andrej Zvjagincev (Minótaurosz), Tudor Giurgiu (Három nap szeptemberben) vagy Hirokazu Kore-eda (A bárány, akit akarsz).
A nyitóünnepségen Bíró Tibor fesztiváligazgató elmondta, hogy az idei filmszemle új helyszínnel, a Tudomány és Technika Házával is bővült. Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere hangsúlyozta: a CineFest a filmek és a mozi ünnepe, és nem véletlenül talált otthonra a városban, amelynek múltja és jövője is van a filmművészetben.
A megnyitón átadták a CineFest Életműdíját Gáspár Sándor Kossuth-, Jászai Mari- és Páger Antal-díjas színésznek. Az Európai Mozi Nagykövete díjat Danis Tanovic Oscar- és Golden Globe-díjas bosnyák rendező vehette át. Az elismerés másik díjazottja, Kevin Macdonald Oscar-díjas skót rendező és producer a jövő csütörtöki Pressburger-konferencia után veszi át a díjat a miskolci városházán.
A nyitóünnepség után a hivatalos program Igor Seregi horvát rendező Lagzi című vígjátékának vetítésével indult. A szeptember 4. és 12. között zajló CineFesten országos premiereket, díjnyertes klasszikusokat, rövidfilmeket és bemutatkozó alkotók műveit is láthatja a közönség, emellett számos kísérőprogram és közönségtalálkozó várja a látogatókat.
A részletes program a CineFest hivatalos oldalán, a jegyvásárlással kapcsolatos információk pedig a fesztivál jegyértékesítési oldalán érhetők el.
(Nyitókép: MTI / Vajda János)




