Tolna vármegyei diákok látogattak el a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre.A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) február 2-án szervezett pályaorientációs napján a dombóvári Apáczai Csere János Technikum és Kollégium négy diákja, a szekszárdi Csapó Dániel Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium három diákja és a szintén szekszárdi Ady Endre Technikum és Kollégium három tanulója vett részt.

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatáról Noé-Lovász Orsolya r. alezredes, az Utánpótlás-Tervezési és Toborzó Alosztály vezetője és György Ferenc r. hadnagy toborzótiszt kísérték el a továbbtanulás előtt álló fiatalokat Budapestre.
A rendőrség munkatársait és a diákokat Dr. Kovács Richárd r. őrnagy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közbiztonsági Tanszékének mesteroktatója fogadta és egy általános tájékoztatást adott nekik.

Ezt követően a résztvevők bejárhatták a Ludovika Campust, megismerkedhettek a Ludovika Arénával, és megtekinthették a Huszár Lovardát is. Megtekinthették a jól felszerelt szaktantermeket, ahol a kor követelményeinek megfelelő infrastruktúra és technika áll rendelkezésre. Megnézhették a kollégiumokat, a taktikai házat és eszközöket, valamint a konditermet is.
Az egész napos rendezvény célja azt volt, hogy segítsék a gyerekeket a pályaválasztásban, a motiváció megtalálásában, a sikerek elérésében. A diákok nagyon érdeklődők és fegyelmezettek voltak és hasznosnak találták a programot.

A rendőrség munkatársai a jövőben is tervezik pályaorientációs napok szervezését.





