Kezdőlap KÉK HÍREK

Elszámolási vitába keveredtek, elvágta ezért a villanyvezetéket

A Szekszárdi Járási Ügyészség kisebb kárt okozó rongálás vétsége miatt emelt vádat egy 43 éves szekszárdi férfi ellen.

A villanyszerelő foglalkozású vádlott a női sértett megbízása alapján felújítási munkálatokat végzett a sértett lakásában. A vádlott és a sértett között elszámolási vita alakult ki, amely miatt viszonyuk elmérgesedett. Ezért a vádlott 2024. július 12-én délután 5 óra körül a sértett tulajdonában álló, szekszárdi panellakáshoz tartozó villanyóra szekrényben a közöttük kialakult konfliktus miatt elvágta az elektromos vezetékeket, majd este 9 órakor üzenetet írt a sértettnek, hogy vegye ki a hűtőszekrényéből a dolgokat. A rézvezetékek elvágása miatt a sértett lakásában nem volt áram, amit a sértett másnap reggel észlelt.

A cselekmény következtében több, mint ötvenezer forint kár keletkezett, mely a nyomozás során nem térült meg. A sértett utóbb más villanyszerelővel megjavíttatta a vezetékeket.

A büntetett előéletű vádlottat előző évben is rongálás miatt ítélte el a bíróság. Így a speciális bűnismétlő vádlottal szemben a járási ügyészség tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben közérdekű munka kiszabását szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál, egyben indítványt tett arra, hogy a bíróság adjon helyt a sértett polgári jogi igényének.

 (Képünk illusztráció)