A kínai turisták azok, akik a legtöbbet költő vendégeknek számítanak, éppen ezért minden ország gazdaságát fellendítik a látogatásaik.

A légi összeköttetés kulcsfontosságú a gazdasági kapcsolatok erősítése szempontjából és mind a turisták, mind az üzletemberek előnyben részesítik azokat a városokat, ahová közvetlenül el tudnak repülni.

A felszín alatt tehát hatalmas vetélkedés zajlik térségünk nagyvárosai között a kínai légijáratokért és ebben a versenyben, mi most rákapcsolunk.

Szíjjártó Péter,  Külgazdasági és Külügyminiszter

Ennek a „rákapcsolásnak” köszönhető, hogy a China Eastern Airlines november 11-én újraindítja Budapest-Sanghaj járatát, és novembert 18-tól új közvetlen járat indul Budapest és Csungking között – amely az autóipar és az informatikai ágazat egyik központja és az egyik leggyorsabban fejlődő kínai régió is egyben –, mindekettő heti egy alkalommal. Ezzel újra elérhetővé válik Budapestről Kína két legfontosabb városa, Peking és Sanghaj – olvasható a Szíjjártó Péter Facebook oldalán.

Mint írja, a világjárvány drasztikus hatással volt a légiközlekedésre, kiváltképp Kína esetében, de folyamatosan dolgoznakk az összeköttetések újjáépítésén, melynek eredményeként tehát hamarosan három közvetlen járat három különböző városba jár majd Magyarország és Kína között.

/Forrás: Szíjjártó Péter hivatalos Facebook-oldala

Fotó: global.ceair.com/