Német testvérvárosunk, Bietigheim-Bissingen meghívására vett részt szekszárdi delegáció a napokban a két településrész egyesítésének 50. évfordulója alkalmából rendezett kulturális és zenei fesztiválon.
"A három nap során kiváló alkalom nyílt a Dienes Valéria Általános Iskola és a Garay János Gimnázium igazgatóinak a német partneriskoláik, a Waldschule és az Ellental Gymnasium vezetőivel való találkozásra és a csereprogramok részleteinek megbeszélésére"
– fogalmazott közösségi posztjában Berlinger Attila, városunk polgármestere.
Külön öröm, hogy a zene fesztivál egyik legkiválóbb formációjaként a Szekszárd All Stars zenekar két koncerten is hatalmas sikert aratott.
"Nagyszerű program részesei voltunk és tovább mélyíthettük a két város között immáron több mint 35 éve fennálló baráti kapcsolatrendszert."
A vasárnapi gálaműsoron több ezer vendég vett részt és találkozhattak az elmúlt 50 év városvezetőivel, képviselőivel, köztük a Szekszárd díszpolgára címmel kitüntetett, majd 30 évig főpolgármesterként dolgozó Manfred List és hajdani helyettesével Kurt Leibrandt urakkal is.
(forrás, fotó: Berlinger Attila Facebook oldala)