Felejthetetlen show-ra készülhet, aki augusztus 20-án este ellátogat Budapestre: öt kilométer hosszúságú látványtér lesz, több mint 45 ezer pirotechnikai effekt és "elképesztő fényjáték" a Duna felett.
A hozzávetőlegesen 35 percesre tervezett műsor az öreg pásztor meséit folytatja Körtvélyessy Zsolt és Pápai Erika színművész hangján, akik a Szent István király megkoronázása utáni időkről, az Árpád-házi királyok korai éveiről, és Szent László csodás tetteiről mesélnek.
A történetet Ugron Zsolna írta, a zenét Elek Norbert szerezte, a művészeti koncepció Iványi Árpád és Réti Barnabás érdeme, a tűzijáték látványtervét pedig a díjnyertes Seres Anikó készítette, közölték a szervezők.
A tűzijáték alatt 45 530 különálló, megkülönböztethető pirotechnikai effekt durran majd el, melyeket uszályokról, pontonokról és három hídról lőnek fel.
A műszaki tervezésben húsz, míg a fizikai telepítésben és lövésben további hetven tapasztalt pirotechnikus vesz részt. Továbbá több mint 100 ember dolgozik az úszóművek összeszerelésén, daruzásán, vízre helyezésén, és a vízen való mozgatásán – tették hozzá. Az előkészítés hat hónapon át zajlott.
A műsor része egy drónshow is: 1300 drón precíz mozgása, tánca biztosítja az emlékezetes pillanatokat.
A legkedveltebb tűzijátéknéző helyszín a pesti és budai rakpart, ugyanakkor a látogatók előszeretettel választják a Halászbástyát, a Várkert Bazárt vagy a Budavári Palota Dunára néző teraszát erre a célra.
A szervezők hozzátették: akik igazán exkluzív tűzijátékélményre vágynak, azok számára a Filozófusok kertje, a Gül baba türbéje, a Nehru part vagy a Széchenyi Emlékmű és Kilátó lehet a legjobb választás.
Forrás: MTI
Illusztráció: Pixabay