Csütörtökön gyakran lesz erősen felhős, borult az ég, helyenként a Dunántúlon és északon kisebb eső, zápor is kialakulhat. Késő délután, este viszont nyugat felől átmenetileg egyre többfelé felszakadozik a felhőzet. Sokfelé élénk, erős, helyenként a Dunántúlon viharos lesz a déli, délnyugati szél. Hajnalra északon helyenként pára, köd képződik.
Reggel 0 és 9, kora délután pedig 8 és 16 fok között alakul a hőmérséklet, északon marad hidegebb az idő.
Péntekre virradóan esővel, záporokkal, néhol akár egy-egy zivatarral, valamint erős, viharos északnyugatira forduló széllel hidegfront érkezik. Az esőt hajnaltól havas eső, havazás, illetve hózáporok váltják fel, de ezzel együtt északnyugat felől csökkenni fog a csapadékhajlam, délelőtt megkezdődik a felhőzet felszakadozása, estére többfelé kiderül az ég. Ugyanakkor napközben sokfelé marad a szeles idő. A csúcshőmérséklet mindössze 3 és 7 fok között alakul.
Migrénes fejfájás, kialvatlanság előfordulhat, emelkedik a vérnyomás, nő a vérzésre való hajlam, illetve fokozódhatnak a gyulladásos panaszok. A szeles idő hatására a migrén tovább erősödhet, emellett ingerlékenység, nyugtalanság is jelentkezhet.
(fotó: pixabay)