Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A nyomtatható kiadás is készül, de az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete (BTK TTI) szeretné egy online elérhetővé adatbázisban is közzétenni a leveleket.

Az 1825 decemberéig tartó első időszakból származó 549 levél már olvasható az erre a célra fejlesztett weboldalon.

A teljességre törekvő, modern kritikai kiadás felbecsülhetetlen értékű forrásanyagot tesz könnyen hozzáférhetővé a történészek és az érdeklődők számára, ezáltal a korabeli magyarországi viszonyok számos rétegének a megismerését is nagymértékben előmozdíthatja – közölte az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat UELKH) Titkársága hétfőn az MTI-vel.

A szövegkritikai szempontból feldolgozott és jegyzetelt levelekkel folyamatosan bővülő adatbázis a szorosan vett Széchenyi-kutatáson túl a történettudomány több ága és szűkebb részterületei számára is fontos információforrást jelent.

A Széchenyi István leveleinek kritikai kiadása című projekt munkálatai 2017 szeptemberében kezdődtek a BTK Történettudományi Intézetében Fónagy Zoltán vezetésével, Czinege Szilvia részvételével. A munka jelenleg két korábbi kutatás iratanyagának felhasználásával zajlik.

A Széchenyi-levelek legnagyobb része ma két budapesti közgyűjteményben, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában és a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattárában található, emellett jelentősebb gyűjteményt őriz az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára, az esztergomi Duna Múzeum és a soproni Storno-ház.

/Nyitókép forrása: abtk.hu/