1 év

A felvételi jelentkezési határidő közeledtével fiatal nyomozók képzésére, toborzására indított kampányt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Tolna vármegyében is.

A videó összefoglalja a lényeget

Az erről szóló pár perces kisfilm összefoglalja a pénzügyőrök pályaútját, jelentős lépéseket. A milliárdok útját, a nyomozók munkáját, az ehhez kapcsolódó egyetemi képzést népszerűsíti a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának toborzóvideója, amelyben végzett hallgatók is szerepelnek. A kampány célja az új jelentkezők megszólítása mellett, hogy megismertesse a hatóság munkáját, azt a részét is, amely a költségvetési csalók leleplezéséről, az adófizetők pénzének visszaszerzéséről szól.

Várják a diákok jelentkezését

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán (NKE-RTK) idén is várják a kitartó és tanulni vágyó fiatalok jelentkezését, akiket érdekel a bűnügy, a pénzügyi, illetve adóügyi nyomozás is. Aki az NKE-RTK szakot választja, biztosan számíthat a nyomozómentorok segítségére, majd nyomozóként dolgozhat tanulmányai után a NAV-nál.