Augusztus 21-én, csütörtökön 19 órától a Babits Mihály Kulturális Központ, Rendezvénytermében. Várnak minden táncolni vágyót a táncházba, ahol a mindig fantasztikus Csurgó zenekar húzza majd a talpalávalót és gondoskodik a felejthetetlen hangulatról a táncház vezetőivel, Zsók Kittivel, Palkovics Ferenccel és a közreműködőkkel, a Bartina Néptánc Közhasznú Egyesület táncosaival!

A belépés díjtalan.

A táncház Magyarországon egy fogalom!

A táncházmozgalom kezdete, indulása a ’70-es évek elejére datálható, előzményének azonban az 1930-1944 közötti Gyöngyösbokréta mozgalom, valamint az ’50-es években az Állami Népi Együttes megalakulása, aztán a későbbi években, évtizedekben több amatőr együttes létrejötte és a hatvanas években a Röpülj páva című televíziós vetélkedővel induló mozgalom tekinthető.

A létrejöttében nagy szerepet játszott Kallós Zoltán, akinek köszönhetően számos népdalt és balladát ismerhetünk.

A táncházban – ahogy a nevében is benne foglaltatik – egyszerre van jelen a tánc okozta felszabadultság és közösségi élmény öröme, valamint az autentikus néptánc, valamint népi kultúra megismerésének és megismertetésének lehetősége.

Egyedülálló program, amely nemcsak azokat érinti meg, akik szeretnek táncolni, hanem mindenkit, aki szeret közösségben lenni és érdeklődik a néptánc, népzene iránt. 

A táncház módszer, mint a szellemi – kulturális örökség átörökítésének magyar modellje szerepel a Hungarikumok Gyűjteményében.