Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Spencer Elden 2021 nyarán perelte be a Nirvana-t és a Nevermind kiadóját, arra hivatkozva, hogy az évek során komoly traumát okozott neki, hogy annak idején mindössze négyhónaposan meztelenük szerepelt az album borítóján. A pert idén szeptember elején lezárták, az ügy azonban mégis folytatódik, Elden ugyanis fellebbezett a számára kedvezőtlen ítélet ellen.

 

 
A Spin értesülései szerint a férfi ügyvédjei azt állítják, hogy a bíróság elutasítása azon a téves megközelítésen alapult, hogy az ügy már érvényét vesztette, azonban az úgynevezett Masha-törvény szerint a gyermekpornográfia áldozatainak felnőttkorukban is joguk van kártérítést követelni. A most benyújtott dokumentumban többek közt ez áll: "számos bírósági ügy bizonyítja, hogy a gyermekpornográfia terjesztése sérti az áldozat méltóságát, függetlenül attól, hogy mennyi idős a per idején. Az alperesek anyagi haszonszerzés céljából az áldozat négyhónapos korában készült meztelen kép felhasználásával adták el az albumot világszerte több millió embernek, ami a mai napig komoly pszichológiai és érzelmi sebeket okoz neki, ezért joga van az igazságszolgáltatáshoz és a kártérítéshez. Bár ez a megoldás sem törölheti ki a róla elterjedt szexualizált képet, lehetővé tenné számára, hogy a mentális egészségét javító kezelésekre járhasson, és az a tudat is megnyugtatná, hogy az alperesek a továbbiakban nem terjeszthetnék a privátszférája kiaknázására épülő termékeket."