Hétfőn megnyílt a nagyszabású Freddie Mercury-kiállítás a Magyar Zene Házaban, amely a Freddie Mercury életét és pályáját mutatja be, külön hangsúlyt helyezve a Queen 1986-os budapesti koncertjére.

A több mint hároméves előkészítés után megvalósult időszaki tárlat iránt már a megnyitó előtt is hatalmas volt az érdeklődés: elővételben tízezer jegyet értékesítettek. A kiállítás két fontos évfordulóra épít: az énekes idén lenne 80 éves, míg a legendás, 70 ezer néző előtt tartott Népstadion-koncert negyven éve volt, és a korszak egyik meghatározó eseményének számított.

A tárlat mintegy ötszáz személyes tárgyat, színpadi jelmezt, kéziratot és relikviát vonultat fel, amelyeket videós visszaemlékezések és folyamatosan szóló Queen-dalok egészítenek ki. A kiállítás kilenc tematikus térben vezeti végig a látogatókat, bemutatva a világsztár karrierje mellett személyes életének részleteit is – a turnék szervezésétől kezdve az otthoni mindennapokig.

Kiemelt szerepet kapnak a legendás fellépések, köztük a Live Aid és a budapesti koncert, valamint bepillantást nyerhetünk Mercury magánéletébe, érdeklődési körébe és inspirációiba is. Az interaktív installációk és audiokommentárok még közelebb hozzák a látogatókhoz az ikonikus előadó világát.

A kiállítás 2026. május 1. és 2027. február 28. között látogatható.

(Fotó:MTI/Balogh Zoltán)