Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A I. Béla Gimnázium 275 tagja látogatott el a Babits Mihály Kulturális Központba a Szabadság – Szerelem zenés verses előadás kapcsán Petőfi alakja, gondolatai idéződtek eléjük.

„Petőfi újra és újra emlékeztet bennünket arra, hogy legfontosabb kincsünk a szabadság. Tőle, és mindazoktól, akik az életüket áldozták érte, tudjuk, hogy a szabadság nem önmagáért való: a szabadság a közös jó. Tennünk, dolgoznunk kell érte. És az sem baj, ha időnként beleszeretünk”

– fogalmazott az intézmény közösségi posztjában. 

A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány felkérésére népszerű magyar könnyűzenei előadók zenésítették meg Petőfi Sándor verseit.  

A Szabadság, szerelem – Petőfi 200 című darab szövegkönyvét – Szendrey Júlia, Petőfi Sándor és Ady Endre műveinek felhasználásával – Ugron Zsolna József Attila-díjas író, a Kertész Imre Intézet művészeti igazgatója írta. 


 

A Kossuth-díjas Káel Csaba rendezésében készülő produkció szereplői: 

  • Bánovits Vivianne/Katona Kinga
  • Zámbori Soma/Berettyán Nándor
  • Berecz István/Szabó Sebestyén László
  • 4S Street
  • Aurevoir.
  • DÁNIELFY
  • Ember Márk
  • Paulina
  • Romengo
  • Sena
  • The Biebers
  • Trap kapitány 
  • THA SHUDRAS

(forrás, fotó: Szekszárd I. Béla Gimnázium)