Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hétfőn sok felhő lesz felettünk, csak kevés helyen számíthatunk hosszabb napos időszakokra. Kezdetben többfelé, délután inkább keleten, északkeleten fordulhat elő eső, zápor. Elsősorban az északi tájakon lehet erős a nyugatias szél.

Enyhébb lesz a reggel, délután pedig 7-16 fokot mutathatnak a hőmérők.

Kedden északon lehet szakadozottabb a felhőzet, máshol erősen felhős, borult időre számíthatunk. Csapadékra a déli-délnyugati tájakon készüljünk. 8 és 13 fok közötti csúcsértékekre van kilátás.

Ingadozhat a vérnyomás, keringési panaszok is felléphetnek, szédülés, rosszullét is jelentkezhet. Mindezért a közeledő melegfront felel.

Megterhelő nap vár az idősekre és a szívbetegekre, így ők lehetőleg kerüljék a nehéz fizikai megterhelést. A szelesebb tájakon élők körében fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, valamint nyugtalanság, ingerlékenység is jelentkezhet.

Fotó: Bonnyai Boglárka