Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Így a Balatoni Hajózási Zrt. új kompjai is eljuthattak a tóra. A hajók mozgatásánál a vízügyi szakemberek egyik legfontosabb célja a Balaton elkerülhetetlen vízmennyiség-veszteségének optimalizálása volt, ezért feszes ütemtervet állítottak össze, modellezték a vízszinteket, vízeresztési és hajómozgatási ütemezést dolgoztak ki, felkészítették a Siót a hajók fogadására, eltávolították a torlaszokat.

A kritikus hidakhoz ideiglenes vízmércéket telepítettek

Új moblapplikáció segítette a gyors információáramlást. Ennek köszönhetően a friss mérési eredmények szinte azonnal a döntéshozók rendelkezésére álltak.

A Balatonból leeresztett vízmennyiség júniusban 6,5 centiméter volt, a tó vízkészletének természetes változása pedig, ami vízeresztés nélkül is bekövetkezett volna, 4,5 centiméter.

A közleményben kitértek arra is, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat hosszú távú előrejelzése szerint a nyár folyamán az ilyenkor megszokottnál kissé melegebb, átlagosan csapadékos időjárás várható a Balaton vízgyűjtő területén, így a tó természetes vízkészletcsökkenése átlagosnak valószínűsíthető.

Az üdülési szezonban a tó átlagvízállása 80-85 centiméter felett marad abban az esetben, ha nem less túl csapadékos a szezon.

 A Sió-csatorna

A Balaton vízszintszabályozását biztosítja, összeköttetést teremt a Balaton és a Duna között. A siófoki kikötőtől indul és mintegy 120 kilométer után jut el a Dunához Szekszárdtól északra, a Gemenci erdőnél. A Balaton vizének alacsony állása két éve nem tette lehetővé a Sió-zsilip kinyitását.

(forrás: mti.hu, fotó: illusztráció, pecatavak.hu)