Különleges szakmai élményben volt részük a duális képzésben részt vevő Tolna vármegyei diákoknak, akik február 23-án a Mohácsi Rendőrkapitányság Határrendészeti Osztályára látogattak.
A programot a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálata szervezte azzal a céllal, hogy a tanulók a „Határrendészeti és közlekedési szolgálati ág” tantárgy keretében ne csak elméleti, hanem közvetlen gyakorlati tapasztalatokat is szerezzenek.
Az öt fiatal szakmai gyakorlati oktatójuk kíséretében érkezett Mohácsra, ahol átfogó képet kaptak a határrendészet mindennapjairól.

A Duna-parti kapitányságon Alföldi Gábor rendőr alezredes fogadta a csoportot, és részletesen ismertette a határrendészeti szolgálat sokrétű feladatait – a vízi határforgalom ellenőrzésétől a nemzetközi együttműködésig.
A folyón tett rövid út különösen nagy élményt jelentett a fiatalok számára: testközelből tapasztalhatták meg, milyen felelősségteljes és összetett feladat a vízi határőrizet.
A résztvevők hasznosnak értékelték a látogatást. A szervezők a pozitív visszajelzések alapján a jövőben is terveznek hasonló szakmai programokat, hogy a fiatalok minél szélesebb körű, gyakorlatorientált tudással gazdagodhassanak.





