Már több mint 2,2 millió szja-bevallás érkezett a NAV-hoz, de még sokaknak lehet teendője. A bevallási tervezet a legkényelmesebben online, az eSZJA-ban ellenőrizhető és módosítható, de a NAV hosszított nyitvatartással segíti azokat az adózókat, akik személyesen fordulnának a hivatalhoz. Emellett telefonon is meghosszabbított nyitvatartással segítik a NAV szakemberei a bevallás kitöltését.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) központi ügyfélszolgálatai 2025. május 18. és 20. között hosszított nyitvatartással, reggel 8 óra 30 perctől egészen 18 óráig várják az ügyfeleket.
A személyes megjelenést választó adózók bármely, az szja-bevalláshoz kapcsolódó kérdésükre választ kaphatnak, átnézhetik, elfogadhatják, módosíthatják a tervezetüket, befizethetik adójukat, segítséget kaphatnak az Ügyfélkapu+-szal kapcsolatos ügyintézéshez is.
A hosszabb nyitvatartási idővel a NAV telefonon is azokat szeretné támogatni, akik az szja-bevallás benyújtásában kérnek segítséget, ezért a rendkívüli nyitvatartási időben (16 óra után) kizárólag az ehhez kapcsolódó menüpontok érhetők el.
A NAV szakemberei felkészültek az ügyfélforgalom növekedésére, ennek ellenére nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a bevallást. Kerülje el a sorban állást, nézze át még ma a tervezetét! Ha fizetendő adója van, május 20-ig pótlékmentesen rendezheti, a visszaigényelhető adót pedig eddig a határidőig egyszerűen, a bevallásban kérheti kiutalni, csak arról kell dönteni, hogy postai úton vagy bankszámlára kéri a visszajáró összeget. A NAV a visszautalást a bevallás benyújtásától számított 30 napon belül teljesíti.
(fotó: illusztráció, pexels)





