Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Madách dupla előadással készül. A születésnap november 3-án van. Újra a színpadon láthatják majd mindazokat, akik az elmúlt 20 évben sikerre vitték a Fantom romantikus történetét. A jegyek pillanatok alatt elfogytak, így dupla előadást hirdettek.  

A Madách Színház 2003. május 30-án mutatta be Andrew Lloyd Webber Az Operaház Fantomja című musicaljét, Szirtes Tamás rendezésében.

Most 3-án és 19-én várja közönségét a Fantom. 17 olyan közreműködő művész van a magyar előadásban, akik a kezdetek óta, azaz 20 éve játszanak a darabban.

Két Fantom: Sasvári Sándor és Csengeri Attila, Carlotta szerepében Röser Orsolya és Sáfár Mónika, a Firmin karakterét alakító Galbenisz Tomasz és Weil Róbert, valamint a Kikiáltót megformáló Pusztaszeri Kornél, tíz művész pedig a kórust erősíti a kezdetek óta, ők is többször feltűnnek a színen.

London, 1986.

Ősbemutató. A közönség óriási sikerként értékelte, ezt bizonyítja az is, hogy mára a világ legtöbbet játszott musicalje lett, megelőzve a Macskákat és a Chicago-t.

Húsz év alatt Az Operaház Fantomját több mint 736.000 néző látta. A kőszínházi előadások mellett a musical koncertváltozatát a Madách Színház bemutatta vidéki nagyvárosaink sportcsarnokaiban, illetve a Szegedi Szabadtéri Játékokon is.

(forrás, fotó: szinhaz.online)