Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ennyiben korlátozzák az athéni Akropolisz napi látogatószámát szeptembertől. Cél az ikonikus görög műemlék – mely 2500 éves – megóvása, valamint a látogatók élményének a javítása. A döntéssel csökkenteni kívánják a tömeges várakozást és zsúfoltságot.  

A görög kulturális minisztérium közlése szerint naponta legfeljebb húszezer ember keresheti fel Görögország leglátogatottabb műemlékét, és idősávokba lesznek beosztva a nyitvatartás tizenkét órája alatt.

Mindezt kísérleti jelleggel szeptember 4-én vezetik be. Hasonló rendszert vezetnek be 2024. április elsejétől a többi görög régészeti helyszínen is – számol be róla a vg.hu.

Az Elstat görög állami statisztikai hivatal szerint az Akropolisznak tavaly több mint hárommillió látogatója volt, szemben a 2021-ben – a koronavírus-világjárvány idején regisztrált – 1,2 millióval. Tavaly júliusban, amikor két héten át rendkívüli hőhullám tombolt Görögországban, a műemlék látogatását több alkalommal is korlátozták.

A turisták száma Görögországban immár megközelíti a világjárvány előttit.