Nak Község Önkormányzata a „Belterületi út felújítása Nakon” című TOP_PLUSZ felhívás alapján valósított meg projektet, 58,74 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A támogatás mértéke 100%.
A projekt célja az önkormányzati tulajdonú belterületi közutak korszerűsítése, felújítása, a szolgáltatásokhoz való jobb hozzáférhetőség (elérhetőség) javítása a meglévő belterületi úthálózat minőségi korszerűsítésével.
A település 347 hrsz. belterületi útjának építési-felújítási munkálatait valósította meg a beruházás
A tervezett út kiszolgáló-, lakó- és vegyes használatú és funkciójú út, jelentős személygépjármű és gazdasági célú (mezőgazdasági gépek, tehergépjármű) forgalommal. A fejlesztéssel érintett út nem rendelkezett szilárd burkolattal. Az évtizedes úthasználat során a járművek mára alaposan kijárták az egykori terméskő burkolatot és annak föld ágyazatát, az út völgy-szerű, vagyis mélyen keréknyomos, felújítása sürgető és időszerű volt. A fent nevezett útszakasz a község kiemelt jelentőségű útja, útszakasza; jelentős gépjármű forgalommal, valamint időnként használják mezőgazdasági munka- és erőgéppel, tehergépjárművekkel.
A beruházás eredményeként az eddig szilárd burkolattal nem rendelkező útszakasz új, korszerű és a biztonságos közlekedési feltételeket megteremtő beton burkolatot kapott. Az önkormányzat a pályázati forrás segítségével a településen egy már régóta fennálló problémát
sikerült megoldania.
A burkolat felújításával a település korszerű belterületi úthálózata elősegíti az érintett szakaszon való biztonságos közlekedés feltételeinek megteremtését a jelentős helyi és átmenő forgalom számára. A településrészek közötti jobb megközelíthetőséggel, valamint a településen működő szolgáltatásokhoz való jobb hozzáférhetőség elősegítésével a környéken élők és munkába járók életkörülményeinek jelentős mértékű javulása várható.
(fotó: illusztráció, pexels)






