A Paksi Járási Ügyészség jelentős mennyiségű hulladékra elkövetett  hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat egy 59 éves nő ellen. 

A vádirat szerint a vádlott 2023. szeptemberében a lánya nevére megvásárolt egy dombóvári ingatlant. A szerződéskötéskor az eladó vállalta, hogy az ingatlant kiürítve adja át a vevőnek, ennek ellenére onnan úgy költözött ki, hogy nem ürítette ki, személyes tárgyakat és nagyobb mennyiségű szemetet, háztartási és egyéb lomokat hagyott hátra. 

A vádlott az ingatlan birtokba vételét követően az ott talált hulladékot 2023. október végén és november elején több fordulóval egy Tolna vármegyei község külterületén, a 6-os számú főút mellett lévő, és egy helyi férfi tulajdonát képező, erdő és legelő művelési ágú területre szállította, majd ott engedély nélkül lerakta.

A vádlott a lomhulladékot illetve vegyes települési hulladékot egy közel 13 köbméter térfogatú kupacban helyezte el, és a szeméthalom mellé lerakott még további 14 darab használt gumiabroncsot. A vádlott által kihelyezett hulladék alkalmas az emberi élet, testi épség, egészség, a föld, a víz, a levegő és azok összetevői, illetve bármilyen más élő szervezet egyedének veszélyeztetésére. A kihelyezett hulladékokból csapadék hatására
szennyezőanyagok oldódhatnak ki, melyek a talajba, talajvízbe kerülhetnek.

Az elhelyezéssel a talaj takarása történt, ez pedig a talaj tömörödéséhez vezet, mely által változik a talaj vízáteresztő képessége, illetve élőflórája.

A büntetlen előéletű vádlottal szemben a járási ügyészség tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben, végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását szorgalmazza a Paksi Járásbíróságnál.

(fotó: illusztráció, pixabay)