Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
0:00
/
Interaktívan ismerkedtek az egészségügyi dolgozók munkájával

Ismételten közös pályaorientációs napot tartott a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház SKILL laborja, valamint az Egészségfejlesztési Iroda. A délelőtti foglalkozásra a PTE IGY Gyakorlóiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gyakorlóóvoda egy hatodik és egy hetedik évfolyamú osztálya látogatott el.

Számos dologban kipróbálhatták magukat

A diákok betekintést nyerhettek az egészségügyben dolgozók munkájába. A szakemberek által megismerhették a helyes kézmosás szabályait, gyakorolhatták az újraélesztést a laborban található demonstrációs bábukon, kipróbálhatták a fonendoszkópot és a pulzoximétert, valamint az újszülött- és csecsemőgondozás alapjait is megismerhették.

„Nagyon sokféle területen tevékenykedünk, tizenhétféle szakmaterület van a mi szakmánkban. Tehát sokfélék vagyunk és ebből nagyon keveset ismernek az emberek, általában a gyerekek még kevésbé és ezt szeretnénk ezekkel a programokkal pótolni, hogy ismertebbek legyünk.” – fogalmaz Straubingerné Vince Ildikó, a Radiológiai Osztály vezető asszisztense.

A 2021-ben átadott SKILL laborban egyébként nem csak pályaorientációs napokat tartanak, hanem továbbképzéseket is, ahol a már végzett szakemberek gyakorolhatnak és fejleszthetik tudásukat biztonságos környezetben.